A vélemény szabad!

2016.aug.25.
Írta: Mr Free Speaker Szólj hozzá!

Hvg.hu: Alig jelentkeztek a szakképző iskolákba, 55 ezer férőhely maradt üresen

A legjobban a nyolcosztályos gimnáziumokat sikerült feltölteni, a legkevésbé a szakközépiskolákat (volt szakiskolák).

Forrás: Hvg.hu

Magyaridok.hu: Gulyás: A Brüsszel elleni politikai felhatalmazás a referendum tétje

Nem az eredményességet tekinti a kvótareferendum legfőbb céljának, hanem azt az elnyerhető politikai felhatalmazást, amely demokratikus megoldást kínál az antidemokratikus brüsszeli állásponttal szemben – nyilatkozta lapunknak az október 2-i népszavazással kapcsolatban Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke.

Forrás: Magyaridok.hu

Police.hu: Keressük a képen látható férfit

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2016. augusztus 15-én 1 óra 30 perc körül Siófokon a Kossuth Lajos utca és a Vámház utca kereszteződésében egy férfit tarkón, majd arcon ütött, a társaságában lévő hölgyet pedig hasba rúgta. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyről a térfigyelő kamera felvételt készített.

A férfi 20 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú. A bűncselekmény elkövetésének idején bordó rövid ujjú pólót, sötét nadrágot és világos cipőt viselt.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik a képen látható fiatalembert felismerik, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/C szám alatt), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Police.hu

Atv.hu: Betiltották a "Marha-Jó" szarvasmarha trágyát

Határérték feletti nehézfém tartalom miatt felfüggesztette a "Marha-Jó szarvasmarha trágya mikroelemekkel" (egyes csomagolásokon: "Bull-Top 4-4-4") kereskedelmi nevű termék forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Forrás: Atv.hu

Fidesz.hu: Összesen 24 település szociális intézménye újulhat meg

Mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő költségvetési támogatásból a szociális ellátást és a gyermekek gondozását szolgáló önkormányzati intézmények fejlesztésére kiírt pályázat keretében összesen 24 település szociális intézménye újulhat meg - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Forrás: Fidesz.hu

Hirado.hu: 5,7%-kal bővült a kiskereskedelem

Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - erősítette meg a hónap elején közölt előzetes adatait csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Forrás: Hirado.hu

Index.hu: Voldemort ügye ott fájhat igazán, ahol nem is gondolnánk

Az uniós pénzek lenyúlása körüli példátlan korrupciós botrány nemcsak Mengyi Rolandot és a Fideszt érinti kellemetlenül, hanem a politikus választókerületében élőket is. A Borsod megyei hátrányos helyzetű falvak polgármesterei aggódnak, mert ha a képviselőjük valamiért nem tud értük lobbizni a minisztériumokban, akkor az önkormányzataik kevesebb szociális tűzifát fognak szétosztani az idei télre, és nem tudnak majd karácsonyi támogatást adni a legszegényebbeknek.

Forrás: Index.hu

süti beállítások módosítása
Mobil